Jogosult lehet Genius kedvezményre STF Långholmen Hostel szállásán. Annak ellenőrzése érdekében, hogy elérhető-e Genius kedvezmény a kiválasztott dátumain, lépjen be.

A Genius kedvezmények ezen a szálláshelyen a foglalási- és tartózkodási dátumoktól és egyéb elérhető ajánlatoktól függenek.

A szállás Stockholm központi, Långholmen szigetén, egy 1800-as évekbeli, felújított börtön épületében található. A zöldövezetben fekvő szálláshely étteremmel, közös konyhával, valamint ingyenes Wi-Fi-vel és parkolással várja vendégeit. Az STF Långholmen Hostel szobái saját vagy közös fürdőszobával rendelkeznek. Néhány szobában TV is található. Nyaranta a vendégek a kertben lazíthatnak. Egyéb szolgáltatásként bérelhető kerékpárok, valamint lefoglalható mosó- és szárítógépek is rendelkezésre állnak. A homokos Långholmsbadet strandtól mindössze 50 méterre fekszik az STF Långholmen épülete, míg a Hornstull metróállomás 10 perc sétával elérhető. A vendégek a festői környezetben pihentető sétákat is tehetnek. A közeli Hornstull kerületben számos étterem és bár található.

A szállásleírásban található távolságokat az OpenStreetMap© segítségével számoljuk ki

Hostelling International
Szállodalánc

A szállás fénypontja

    • Nagyszerű elhelyezkedés: a nemrég itt megszállt vendégek kiválónak találták (8,8)

    • A reggeliről

    • Svédasztalos

    • Ingyenes magánparkoló a helyszínen


Lépjen be és spóroljon

Annak kiderítése érdekében, hogy spórolhat-e 10%-ot vagy többet ezen a szálláson, lépjen be
Lépjen be és spóroljon

Szabad helyek

Válasszon dátumokat, hogy lássa a szabad helyeket és árakat ezen a szálláson

Szobatípus
Vendégek száma
 
1 egyszemélyes ágy
és
1 emeletes ágy
2 egyszemélyes ágy
és
2 emeletes ágy
1 kétszemélyes ágy
és
1 emeletes ágy
4 egyszemélyes ágy
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.
Sajnos hiba történt. Kérjük, próbálja meg újra.

Vendégértékelések

Kategóriák:

Személyzet
Felszereltség
Tisztaság
Kényelem
Ár-érték arány
Elhelyezkedés
Ingyenes WiFi

Válasszon témakört:

Ezt szerették az itt megszálló vendégek

  • Éva
    Magyarország Magyarország
    Eredeti,hangulatos,stílusos a börtöncellákat idéző szobák.A reggeli minőségi.A tengerhez pár lépés,zöld környezet. Jó,hogy van közös,önellátó s konyhai lehetőség is.
  • Ferenc
    Magyarország Magyarország
    Lenyűgöző belső környezet, jól ötvözi a régi börtönt és a modern szállodát. Rendkívül segítőkész személyzet (érkezéskor az angol-magyar fordítót használta, kihangosítva). Bőséges, ízletes reggeli.
  • Ildiko
    Magyarország Magyarország
    Színvonalas, tiszta, nagyon felszerelt hotel. A személyzet segítőkész, kedves. Nagyon jó koncepció alapján alakították ki a hotel- komplexumot. A börtön jellegre minden utal, ugyanakkor a kényelem, a funkció remek.
  • Andi
    Magyarország Magyarország
    A szàllás gyönyörű helyen van, érdemes körbejàrni a szigetet. A személyzet kedves és segítőkész, rugalmasan kezelték az extra kéréseinket. Jó szívvel ajànlom a szàllàst.
  • Katalin
    Magyarország Magyarország
    Nagyon kedves volt a szemèlyzet,a szállás közel volt a metróhoz ahonnan sok helyre el lehetett jutni:)
  • Alison
    Egyesült Királyság Egyesült Királyság
    Spotlessly clean. Great staff. Brilliant conversion of space, quirky to stay in a prison. Well equipped shared kitchen. You don’t hear noise in your room as very thick walls….apart from the birds in the morning if you open the windows.
  • Eyüp
    Törökország Törökország
    The experience and the atmosphere was great. Staff was very kind and helpful. I had a restful and refreshing time especially in the mornings, get a take away coffee from the reception and walk by the river
  • Ugis
    Egyesült Királyság Egyesült Királyság
    Location, breakfast. Hostel is museum itself - very stylish. In summer month you can swim in nearby beach or do some cayaking
  • Martin
    Németország Németország
    Friendly staff, clean rooms, fine beds and unique atmosphere.
  • Andreas
    Svájc Svájc
    the staff at the reception was super sweet and professional!

A szállás környezete

Éttermek

1 étterem a helyszínen
  • Långholmens Wärdshus
    • Konyha
      helyi
    • Fogyasztható:
      Reggeli • Tízórai • Ebéd • Vacsora
    • Hangulat
      Hagyományos

STF Långholmen Hostel felszereltsége

Kiváló felszereltség! Pontszám: 8.8

A legnépszerűbb szolgáltatások

  • ingyenes wifi
  • ingyenes parkolás
  • családi szobák
  • nemdohányzó szobák
  • étterem
  • akadálymentesített
  • éjjel-nappali recepció
  • terasz
  • vízpart mellett

Fürdőszoba

  • Vécépapír
  • Törölköző | ágynemű felár ellenében
  • Vécé
  • Zuhany

Kültéri egységek

  • piknikezőhely
  • kerti bútorok
  • vízpart mellett
  • grillezési lehetőség
  • terasz
  • kert

Konyha

  • közös konyha

Szabadidős lehetőségek

  • Kerékpárkölcsönzés
    Felár ellenében
  • strand
  • kerékpározás
  • túrázás
  • kenu
    Felár ellenébenNem helyszíni

Étkezés

  • kávézó helyben
  • gyümölcs
    Felár ellenében
  • bor | pezsgő
    Felár ellenében
  • gyermekmenü
    Felár ellenében
  • ételek különleges étrendűeknek (kérésre)
  • büfé
  • bár
  • étterem

Internet
A szálláshely teljes területén WiFi internet-hozzáférés díjmentesen.

Parkolás
Ingyenes privát parkolás lehetséges a helyszínen (előzetes foglalás nem lehetséges).

  • akadálymentesített parkoló

Recepció

  • Számla kérhető
  • egyedi be- és kijelentkezés
  • poggyászmegőrzés
  • soron kívüli be- és kijelentkezés
  • éjjel-nappali recepció

Szórakozás és szolgáltatások családoknak

  • kültéri játszótéri játékok
  • társasjátékok | kirakók

Takarítási szolgáltatások

  • Takarítás naponta
  • vegytisztítás
    Felár ellenében
  • mosoda
    Felár ellenében

Üzleti szolgáltatások

  • fax | fénymásolás
  • tárgyaló | rendezvényterem

Biztonság

  • Tűzoltókészülékek
  • Füstjelzők
  • riasztórendszer
  • bejutás kulcskártyával
  • bejutás kulccsal
  • széf

Általános

  • kisállat etetőtál
  • közös társalgó | tévészoba
  • összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó
  • antiallergén szoba
  • Ébresztés
  • Fapadló | parketta
  • fűtés
  • lift
  • családi szobák
  • akadálymentesített
  • nemdohányzó szobák

Beszélt nyelvek

  • angol
  • svéd

Fontos tudnivalók

A(z) STF Långholmen Hostel különleges kéréseket is elfogad - írja meg az Önét a következő lépésben!
Bejelentkezés
15:00 és 23:00 között
Kijelentkezés
7:00 és 10:00 között
Lemondás / előzetes fizetés
A lemondási és előrefizetési szabályzatok szállástípusonként változnak. Adja meg, mikor száll meg, majd nézze meg a kiválasztott lehetőségre vonatkozó feltételeket.
Kiságyak ⦁ Pótágyak

Gyermekekre vonatkozó szabályzatok

Bármilyen korú gyereket szívesen látnak.

4 éves vagy idősebb gyermekek esetén a felnőttek utáni árat számítják fel ezen a szálláson.

Hogy az összeg és a létszám-információ helyesen jelenjen meg, kérjük, adja hozzá a kereséshez a társaságában utazó gyermekek számát és életkorát.

Kiságyra és pótágyakra vonatkozó szabályzatok

0 és 2 év közöttiek
Kiságy kérhető
SEK 150 gyermekenként és éjszakánként
3 és 15 év közöttiek
Pótágy kérhető
SEK 150 gyermekenként és éjszakánként
16 évnél idősebbek
Pótágy kérhető
SEK 250 fejenként és éjszakánként

A kiságyak és pótágyak árát a foglalás teljes összege nem tartalmazza. Ezek díja a szálláson fizetendő.

A kiságyak és pótágyak száma a választott opciótól függ. További információért nézze meg a kiválasztott opciót.

A kiságyak és pótágyak elérhetőség függvényében igényelhetők.

Korhatár van érvényben
A bejelentkező vendég nem lehet 18 évnél fiatalabb
Házi kedvencek
Kisállatok nem szállásolhatók el.
Csoportok
Foglaláskor több mint 5 szoba esetén különböző szabályok és egyéb feltételek lehetnek érvényben.
A szálláson elfogadott kártyatípusok
American ExpressVisaMasterCardMaestro Nem lehet készpénzzel fizetni

Apróbetűs rész

Fontos információk a szállás vendégeinek

Bed linen and towels are not included. You can rent them on site or bring your own. Sleeping bags are not allowed.

When booking 10 rooms or more, different policies and additional supplements will apply.

18 év alatti vendégek csak szülő vagy törvényes képviselő kíséretében jelentkezhetnek be.

Jogi információ

Ezt a szálláshelyet egy vállalkozás kezeli, képviseli vagy annak az engedélyével rendelkezik. Ez a megjelölés nem releváns az adók – többek között az áfa és egyéb „közvetett adók” szempontjából –, azonban az EU-ban hatályos fogyasztóvédelmi törvény miatt szükség van rá. A vállalkozásról itt talál további információkat: .

A leggyakoribb STF Långholmen Hostel kapcsán feltett kérdések